Csapatunk

Csapatunk

Szabó Alíz

Hikari 光  Mentális Aritmetika foglalkozásvezető tanár

Szabó Aliz vagyok, tanító szakon matematika műveltségterülettel végeztem a Károli Gáspár Református Egyetemen. Budapesten dolgozom, alsó tagozaton több tantárgyat is tanítok, illetve volt szerencsém több éven keresztül a felső tagozatos matematikai oktatásban is részt venni. A munkám egyben a hivatásom is, hiszen felbecsülhetetlen érzés a gyermekek fejlődésében részt venni, segíteni őket, a bennük rejlő tehetségeket kibontakoztatni és terelgetni őket a megfelelő irányba.

Pályám során megtapasztaltam, hogy minden gyermek más és más, így különböző tanítási formákat, módszereket használok a tanítási óráimon. Fontosnak tartom az egyéni és a csoportos differenciálást is. Munkám során elsődleges célom a matematika megszerettetése, amely nem lehetetlen. Ehhez csak arra van szükség, hogy a gyermekek a matematikát tapasztalati úton ismerjék meg. Úgy gondolom, hogy a gyerekeknek szükségük van, hogy megfogható, kirakható, tapintható legyen, így észre sem veszik és játszva tanulnak. 

Ekkor nem csak a logikus gondolkodásuk fejlődik, hanem a finommotorikájuk, a reflexük, térbeli látásmódjuk, a számolási készségük és később a fotografikus memóriájuk is.

A matematika pedig nem más, mint a logikus gondolkodás alapja, amely az egész életünket végig kíséri.

A Kis Zseni pedig az a hely, ahol a gyerekek, gyerekek maradhatnak, játszva tanulhatnak, tapasztalati úton kezdik el a tanulást, illetve az egyik legfontosabb, hogy önbizalmat szereznek és persze sok-sok barátot is! 

Tudtad?

A Hikari japánul fényt jelent, és szimbolizálja a tanulási folyamatot és a mentális képességek felébresztését.